A havi egy gokartozás már szinte hagyománnyá vált a baráti társaságban. Nem mindig ugyanabban az időpontban megyünk, de az biztos, hogy a havi egy alkalom az megvan. Ilyenkor megyünk néhány kört, majd utána beülünk a gokartpályához közeli pubba és még beszélgetünk néhány órát. Ezek a beszélgetések mindig nagyon érdekesek és mindig másról szólnak, sosem fogyunk ki a témákból. Az egyik alkalommal például az online marketing került górcső alá. Mivel többen is saját vállalkozást vezetünk, ezért nagyon is aktuális volt a téma. Ami a legjobb volt az aznapi beszélgetésben, hogy megismerhettem a Keresőben Első online marketinggel foglalkozó vállalkozását.
Amikor beszélgettünk az online marketingről, akkor hozta fel az egyik barátom a Keresőben Elsőt. Elmesélte, hogy nagyjából fél éve elég rossz helyzetben volt a cége. Konkrétan már azt fontolgatták, hogy eladják a céget, annyira rosszá vált a helyzet. Szinte az utolsó pillanatban akadt rá a Keresőben Elsőre. Átnézte a weboldalt, elolvasta a referenciákat és arra jutott, hogy amit olvasott az eléggé meggyőző, és egyébként meg nem sok más lehetősége volt. Ezért felvette velük a kapcsolatot és reménykedett benne, hogy jól fog elsülni a dolog.
Egy jó döntés és kint vagy a bajból
Még ugyan zajlott a közös munka a barátom és a Keresőben Első között, de azt mondta, hogy élete legjobb döntése volt őket megbízni. Most már egyáltalán nem látja kilátástalannak a helyzetet, és azt gondolja, hogy a Keresőben Első munkájával nem lesz arra szükség, hogy eladja a céget.
Ahogy így mesélt róla, elültette a bogarat a fülembe, hogy talán nekem is érdemes lenne többet foglalkozni az online marketing tevékenységemmel. A találkozó után megnéztem én is a Keresőben Első weboldalát, hogy többet megtudjak arról, hogy kik is ők pontosan. A weboldaluk nagyon igényes volt, azonnal látszott rajta, hogy profi munka. Az is elnyerte a tetszésemet, hogy minden szolgáltatáshoz volt egy ismertető. Ezek az ismertetők nagyon olvasmányosak voltak, nem is tudtam abbahagyni, amíg a végére nem értem. Megtudtam, hogy a tevékenységi körükbe beletartozik a keresőoptimalizálás, a linképítés, a weboldal készítés és még jó néhány dolog.
Arról is olvastam, hogy a folyamat elején a Keresőben Első többek között végez az ügyfél számára konkurencia elemzést, kulcsszó kutatást és felméri a meglévő weboldalt, hogy mennyire felel meg a SEO szempontoknak. Ha nincs weboldal, akkor pedig készítenek egyet.
Az előbbiek után nem nagyon kellett tovább győzködnöm magam, hogy valóban érdemes befektetni a Keresőben Első munkájába. Kitöltöttem hát az oldalon található űrlapot.
A Keresőben Első segít, hogy újra a legjobbak között lehess
A Keresőben Elsővel való közös munka egészen elképesztő volt. Nem hittem volna, hogy ennyire fel tudják lendíteni az üzletet. De megtették! Először a weboldalammal csináltak csodát, egészen elképesztő lett a végeredmény. Ezenkívül összeállítottak egy személyre szabott online marketing csomagot kizárólag az én igényeimre.
Maximálisan elégedett voltam a munkájukkal. Ha valakinek marketinggel kapcsolatos problémái adódtak, akkor a Keresőben Első biztos megoldja a problémát.