Ballagási ajándék, és az akciós bukósisak

Sokat gondolkodtam, hogy mi is lehetne a megfelelő ajándék az öcsémnek ballagására. Neked van ismerősöd, vagy barátod, aki most ballagott?

Az idő múlása

Nem gondoltam volna, hogy ezt  a pillanatot is megérem hogy az öcsém levizsgázik. Hogy miért mondom ezt? Azért nem egy egyszerűgyerek volt, és emlékszem, anyám mindig az iskolába járt a kihágásai vagy éppen a viselkedése miatt. Mire teljesen kikészült, és feladta a nevelési módszereit, akkor jött meg az esze. Hogy mi okozta a változást? Senki nem tudja. Azt gondolom, talán akkor nőtt be a feje lágya. Na ez így elég viccesen hangzik tudom én, de ha egyszer nem ért valaki sem a jóból, sem a rosszból, akkor azzal mit lehet kezdeni?

Végre eljött ez a pillanat is, hogy a ballagására készülődünk. Persze ma már minden más, mint azelőtt volt. Sőt, még a bizonyítványa sem lett rossz ami azt illeti.

A tanulmányi eredményprom-264219_640

Minden szülő azt várja el a gyermekétől, hogy tökéletesen megfeleljenek az elásásainak. Kérdem én, van egyáltalán ilyen gyerek? Te milyen kamasz voltál? Szófogadó, agy a lázadó típus?

Emlékszem, egyszer arról beszélgettünk, már mikor nagyobbak voltunk, hogy ki hogyan tanul, és milyen a bizonyítványa. Aztán valahogyan elő került a szüleim bizonyítványa. Miután a jegyekkel szembesültünk, már nem is merte anyám szóvá tenni, ha nem megfelelő jegyet hoztunk haza. Nem volt ő rossz tanuló, de nem is éppen kitűnőnek mondanám.

Az ajándék

Sokat agyaltam, hogy mi is lenne a megfelelő a ballagásra, ami tényleg tükrözné a büszkeséget, és hogy értékeljük. Miután nekem nem sok ötletem volt, Gábor a barátom vetette fel, hogy mi lenne, ha valami motoros cuccot néznénk neki, hiszen azt úgy is szereti. Persze ő már csak tudja, hiszen együtt szoktak motorozni. Végül is miért ne, gondoltam én, így mondtam neki, hogy nézzen körbe, mit talál, és hogy mennyibe is kerülne. Mert ugye ez is egy fontos momentum.

Az internetet böngészte, mikor rátalált az akciós bukósisak listára. Közte volt egy hasonló színű, mint az öcsém motorja, és mivel akciós volt, még az ára is megfelelt.

Így a legmegfelelőbb ajándékot vásároltuk meg a számára, hiszen biztosan nagyon fog neki örülni.