Van olyan, hogy azonnali duguláselhárítás???

A dugulás rémálomba illő esemény. És leginkább azért, mert ilyenkor akár napokig is elüldögélhetünk a “kellemes” csatornaszagban a szerelőre várva. Közben pedig – legalábbis eddig ezt hittem – csak álmodozhatunk arról, hogy bárcsak létezne duguláselhárítás azonnal.

Ennél már csak az a rosszabb, ha a munkahelyünkre érkező ügyfeleknek is kellemetlenné válik a helyet belengő szag. Nemrég pont így jártam.

A munkámról annyit kell tudni, hogy egy gokart pályán vagyok recepciós. Én vagyok az is, aki még hisz abban, hogy a mosdók falára kiragasztott, “Légyszi, légyszi figyeljetek, mit húztok le!” jellegű figyelmeztetőtáblák érnek valamit.

Pedig az a helyzet, hogy nem igazán. Múltkor is eldugult a wc, jött vissza a víz (meg minden egyéb) a kagylóba, egy szóval hatalmas dugulás volt. Miközben igyekeztem olyan szerelőt találni a neten, aki nem kétszáz év múlva tudja megoldani a dugulást, foglalkoznom kellett az elégedetlen vendégek áradatával is.

Persze megértettem őket. Ki akarna pöceszagban gokartozni?

Az egyik apuka ahelyett, hogy leüvöltötte volna a fejem, tök kedvesen csak annyit kérdezett, miért nem hívok duguláselhárítást azonnal. Mondtam neki, hogy hívnék én, ha lenne, de aki szakértőnek néz ki, az ebben az évszázadban már nem ér rá, a többi szerelő, akiket találtam pedig gyanúsan úgy néz ki, hogy azoknál én is jobban tudnék dugulást elhárítani egy mezei wc pumpával.

IGEN! Van olyan, hogy duguláselhárítás azonnal

Az apuka egyetértett velem abban, hogy tényleg nehéz valóban hozzáértő és gyorsan dolgozó szakembert találni, de ezzel együtt mutatott is egy weboldalt, ahol mégis találni ilyet.

Ráadásul akár 1 órán belül is oda tudnak érni hozzád!

Az SOS segélyhívás az oldalon több ponton is feltüntetett telefonszámon azonnal is el lehet indítani. És mivel a cég diszpécserei 24 órás ügyeletben vannak, garantáltan nem maradsz duguláselhárítás nélkül. Vagyis: tényleg van olyan, hogy duguláselhárítás azonnal!

Sőt! Attól sem kell félned, hogy csak annyit látsz, hogy baj van, de fogalmad sincs, mi lehet a konkrét probléma. A telefonos adatfelvétel során ugyanis minden olyan kérdést megkapsz, amiből egy szakértő már könnyűszerrel meg tudja fejteni, mi történhetett.

Persze ha nem ennyire sürgős a dolog, más módjait is választhatod a kapcsolatfelvételnek: kérhetsz ingyenes visszahívást, és azt is, hogy emailben keressenek meg, ha úgy megfelelőbb. Ehhez pedig csak egy egyszerű és felhasználóbarát webes űrlapot kell kitöltened, ahol megadod az elérhetőségeidet, és ha tudod, röviden körülírod, milyen szolgáltatásra van szükséged.

Az otthoni megoldásokkal nem árt vigyázni!

Amíg a szerelőre vártam, tovább olvasgattam az oldalon, az ugyanis nem csak egyszerűen szolgáltatást kínál.

Találhatunk rajta kalauzt a dugulások típusáról.

Megtudhatjuk, mi okozhat dugulást, ez pedig jól jöhet ahhoz, hogy később mit tegyünk, hogy elkerüljünk egy új dugulást. A legtöbbször persze a wécé adja meg magát. De el tud dugulni a lefolyó, sőt maga a csatorna is. Szerencsére a cég szakképzett munkaerői mindhárom esetben ki tudnak húzni minket a pácból, el tudják távolítani a dugulást okozó szennyeződéseket, sőt lehetséges, hogy a dugulást kiváltó környezetet is meg tudják szüntetni.

Az oldalról megtudhatjuk azt is, hogyan, milyen eszközökkel történik a duguláselhárítás. Így pedig megbizonyosodhatunk arról, itt tényleg a legjobb kezekben van a dugulásunk!

Ezen kívül kideríthetjük, pontosan milyen problémákat tud elhárítani egy képzett duguláselhárító szakember. Megtudhatjuk, hogyan ismerhető fel a szakember és az önjelölt duguláselhárító.

Illetve ellenőrizhetjük, hogy a cég vállal-e munkát a mi településünkön. (Budapesten és Pest megye több településén is dolgoznak.) És arról is tájékozódhatunk, hogy mi történik abban az esetben, ha a dugulás egyszerű módszerekkel nem szüntethető meg.

Ezen kívül pedig figyelmeztetnek minket arra is, hogy ne feltétlenül vágjunk bele a különféle interneten látható vagy nagyitól hallott azonnali duguláselhárítást ígérő life hackekbe. Ugyanis például azzal, hogy esetleg túl erőszakosan, vagy egyszerűen nem a megfelelő módon használunk egy wc-pumpát, a dugulás mellett akár TÖBB SZÁZ EZER FORINTOS károkat is okozhatunk magunknak.

Nem csak a dugulást oldják meg

A főoldalon böngészve tájékozódhatunk arról, legtöbbször milyen problémákkal akad dolguk. Illetve megbizonyosodhatunk arról, hogy a cég munkatársai által kiállított számlákkal a biztosítónak sem lesz gondja.

A weboldal mindenképpen olyan lesz, amit jól feljegyzek magamnak a későbbiekre, ugyanis rögtön látható, hogy nem csak gyors, akár azonnali duguláselhárítással, hanem víz-, gáz- és fűtésszereléssel is foglalkoznak. Továbbá a szerelésen kívül elvállalják a víz-, gáz- és fűtésrendszerekhez tartozó készülékek cseréjét, teljes rendszerek felújítását, illetve akár nulláról történő teljes kiépítését is.

duguláselhárítás azonnal