Élcelődés gokartozás közben egy egyébként remek bőr övtáskán

A barátainkkal gyakran csinálunk közös, csapatépítés jellegű programokat. A közös kocsmázás sem maradhat el persze, de ennél aktívabb pihenéseket is beszervezünk néha. Például elmegyünk együtt síelni, szabaduló szobázni, esetleg paintballozni. A mostani kiruccanásunk helyszínéül a közeli gokart pályát választottuk. Izgatottan vártam az eseményt, mert sohasem gokartoztam még, habár sok jót hallottam már róla. Valahogy eddig kimaradt az életemből… Lehet hogy csak nem volt meg a megfelelő társaság.

Egy szombat délutánt tűztünk ki célul, le is foglaltuk a pályát, hogy biztos legyen hely. Amikor találkoztunk mindenkin látszott hogy átjárja az a fajta izgatottság, ami az új élmények kipróbálásakor jelentkezni szokott. Mert aki már csinált is ilyesmit, nem velünk és nem ezen a pályán. A vezetés örömét megosztani másokkal hatalmas élmény. És talán még egy kis versenyzésre is sor kerül.

Nagyon élveztem a száguldást. A sebesség átjárta minden porcikámat, csak úgy mint az adrenalin. Hatalmas élmény volt, nem bántam meg hogy kipróbáltam. És a versenyzésben, habár nem nyertem, végig az élbolyban voltam. Nem is rossz ez egy kezdőtől.

A játék után ahogy pakolásztunk, megláttuk, hogy Pisti övtáskát hord. Először elkezdtünk élcelődni rajta és húzni egy kicsit. Hiszen az övtáska régen kiment mér a divatból. De Pisti visszavágott. Elmondta, hogy csak a szövet táska ment ki a divatból, a bőr övtáska viszont továbbra is játszik. Az ő darabja pedig igen márkás és értékes is, hiszen igaz bőr, és egy neves gyártótól származik. Arról nem is beszélve, hogy igen praktikus, hiszen így mindig magánál tudja tartani az értékeit úgy, hogy nem kell félnie attól, hogy kiesik a zsebéből, vagy esetleg ellopják.

Ebben igaza volt, hogy tényleg hasznos kis dolog ez a bőr övtáska. Pont elfér benne minden, amire az embernek szüksége lehet, telefon, pénztárca, iratok, zsebkendő, toll, stb. De nem is túl nagy, tehát nem okoz kényelmetlenséget. Azzal hogy a derékon van, nem kell plusz súlyt cipelnünk a vállunkon, ami nem utolsó szempont. És még esztétikus is lehet.

Meg persze, a minőségi bőráru időtlen értéket képvisel. Egy jó minőségű táskának még nemzedékeken át is hasznát vehetik. Ugyanakkor ezek a táskák függetlenek a nemtől és a divattól, tehát még 10-20 év múlva is ugyanúgy lehet hordani őket.

Beadtuk a derekunk és nem szekáltuk többet. De elkezdtük kérdezgetni, hogy neki honnan van, és tudja-e hol lehet beszerezni egy ilyet. Elmondta, hogy van egy remek kis online webshop, ahol árulnak valódi bőr övtáskákat. Neki nagyon bejött a dolog, teljesen meg van elégedve mind a vásárlással, mind magával az oldallal.

Kértük hogy mondja még el az összes hasznos információt, mert kíváncsiak vagyunk, mégis hogyan működik a dolog, és nekünk is érdemes-e szétnézni.

A válasz, határozottan igen. Nem csak bőr övtáskák vannak, hanem rengeteg más fazon közül is lehet választani. Mindenki megtalálhatja az ízlésének leginkább megfelelő táskát, mivel hogy hatalmas a választék, amit böngészni lehet. A weblap elrendezése is a segítségünkre van. Hiszen tudunk keresni szín (barna, fekete, szürke), anyag (különböző bőr típusok az olasz marhabőrtől a bivalybőrig), gyártó (a legnevesebbek), és a funkciók között. Ez nagyon jó, mert így, a célzott kereséssel időt és energiát tudunk spórolni.

Egy másik remek spórolási lehetőség, hogy ingyenes szállítást biztosítanak 10.000 forint vásárlás felett. Aztán igénybe lehet venni egy bagbox csomagcserek programot, ami azt takarja, hogyha mégsem vagyunk megelégedve a vásárolt termékkel a színe, a mérete vagy bármi egyéb miatt, visszaküldhetjük, és a cég átvállalja a visszapostázás nehézségeit. Ha igénybe vesszük a szolgáltatást, futárt küldenek, akinek egyszerűen csak odaadjuk a csomagot, és kész is! Ez után kicserélhetjük a terméket egy másikra, a különbözetet pedig visszafizetik! És az egész ingyenes, ha 30.000 forint feletti a csomagunk.

Érdeklődve hallgattuk a dolgot, és nagyon megtetszett az oldal. Többen elgondolkoztak, hogy beszereznek egy hasonló táskát, agy meglepik velük egy szerettüket. Pisti mondta, hogy a feleségének is rendelt innen egy bőr női aktatáskát, és nagyon örült neki. Igazi meglepetés volt, ami nem csak örömet szerez, de még hasznos is.

Hazafelé menet még látszott hogy mindenki azon gondolkozik, hogy feltétlen megkeresi a weboldalt, legalább azért hogy körbenézzen. Vidáman beszélgettünk tovább a témáról, és persze a gokartozásról is. Mindenki jó élményeket szerzett, és megbeszéltük, hogy legközelebb is jöjjünk el, hiszen visszavágót kell tartani. És persze próbáljunk még ki új élményeket is – például hogy milyen az, ah az embernek van egy bőr övtáskája.