Peti gyerekkori jóbarátom: az óvoda óta túlélt mindent a kettőnk közötti, már-már testvéri kapocs. Pedig kiskorunk óta állandóan versenyzünk egymással, mégse volt ebből sose vita, vagy kakaskodás, motiválónak fogjuk fel mindketten a vereséget, elfogadtuk, hogy az ő erőssége a biológia és a kosárlabda, az enyém a fizika és a futás. A gokartban pedig olyan félelmetesen egy szinten vagyunk, hogy másodperceken múlik mindig a győzelem. Természetesen ezt szeretjük a legjobban, ez az igazi kihívás, így amilyen gyakran csak lehet, a gokartpályán kötünk ki. Van egy kedvenc, bevált helyünk, de néha összekötjük egy kirándulással, és kipróbálunk új helyeket, új pályákat. Verseny után pedig természetesen a pálya büféjében kötünk ki, elintézni az energia pótlást, és megbeszélni, hogy kivel mi történt, mióta nem találkoztunk.
Petiék nagy projektbe fogtak: telket vettek Pesttől nem messze, egy félkész házikóval: a falakat már felhúzták. Éppen azon dilemmáznak, hogy milyen fűtést alkalmazzanak. Felesége régi álma a padlófűtés, de már korábban megbeszélték, hogy jó minőségű laminált padlót szeretnének, Peti ugyanis nem szereti a parkettát, felesége pedig a járólapot. Miután kiválasztották a tökéletes laminált lapokat, és előre is rendeltek, felesége felhozta a padlófűtés témát. De ki hallott már ilyet, elektromos padlófűtés laminált padló alá?
Peti nagy szerencséjére, én pont hallottam. Egy szűk évvel ezelőtt egyik kollégám a munkahelyen pont ugyanezzel a problémával küzdött, csak náluk lakásfelújítás keretein belül történt az elektromos fűtésre való váltás. Nekik nagyon bejött a dolog, így nyugodt szívvel mutattam meg Petinek a honlapot, ahonnan ők szerezték az információkat.
Látod, van itt minden: árajánlat kérés, szabályozás, fűtésköltség, utólagos telepítés… Biztos itt lesz valahol a válasz a te kérdésedre is: lehet-e elektromos padlófűtés laminált padló alá? Erre gyorsan meg is találtuk a választ: szinte minden burkolat alá telepíthető padlófűtés! A fűtőszőnyegben található fémszálak nem melegednek 30 foknál magasabb hőmérsékletre, így nem tesznek kárt semmilyen burkolatban. Peti elámult: fatüzelésű kazánnal fűtött házban nőtt fel, és abban a rendszerben a 30 fokos víz nem volt elég semmire. Egyre jobban tetszett neki az új technológia.
De ha már úgyis ott voltunk, helyben, Peti többi aggályára is megpróbáltuk megkeresni a választ. Például, hogy olcsóbb lenne e gázfűtés beszereltetése, és legnagyobb megdöbbenésünkre: nem! Persze, ebből a szempontból szerencséjük van, hogy nem kész házat vettek, hanem építenek, mert különben szedhetnék fel a meglévő burkolatot, ami azért dobna a költségeken. Költségvetés szempontjából plusz öröm, és szintén új infó volt mindkettőnk számára, hogy az elektromos padlófűtési rendszerek nem igényelnek karbantartást, ellenőrzést, élethosszuk vetekszik a házéval. Tehát nem csak a telepítés, de a fenntartás is olcsóbb.
Következő a fűtés költség kérdése volt. Mégis mennyi áramot fogyaszthat egy ilyen rendszer? A válaszon nem is igazán kellett volna meglepődnünk: a fűtőszőnyegek eleve energiatakarékosak. Ezzel együtt persze akkor igazán, vagyis a legjobban költséghatékony és megtérülő egy ilyen rendszer, ha napelem is van hozzá. Peti így felírta a „Minek kell még utánajárni?” listára a napelem-kérdést, mondván, ha nem is most rögtön, hanem ha elkészülnek a házzal, érdemes utána nézni, fontolóra venni a témát.
Úgy tűnt, Peti nem fogy ki a kérdésekből, de a weboldal sem a válaszokból. Újdonsült kis házikójuk nappalija ugyanis süllyesztett, ami elképesztő menő és dizájnos, így azonban elég magas a belmagasság a lakásnak azon a részén: ki lehet ezt fűteni padlófűtéssel? A sugárzott hőnek köszönhetően azonban el sem jelenthet problémát, ipari épületek, csarnokok fűtésére is alkalmasnak írják a rendszert. De a fűtőszálak nemcsak a burkolat alá telepíthetőek, hanem fűthető velük a fal vagy akár a mennyezet is, így ez is egy opció.
Peti, lévén a biológia az erőssége, amiatt is aggódott, hogy a laminált padló lerakásakor neki kell tájékoztatni a munkásokat a fűtőszőnyegekkel kapcsolatos tudnivalókról. A cég azonban, bár a burkolat lerakását nem vállalja, a kommunikációt, kapcsolattartást, tájékoztatást a másik céggel és szakembereivel igen, így ez a teher is lekerült barátom válláról.
Utolsó lépésként átnéztük az árajánlat kéréshez szükséges űrlapot. Petinek meg kell adnia a helyiségeket, név szerint: nappali, háló, fürdő… A lakás négyzetméterét és küldenie kell egy alaprajzot, melyen jelöli, hogy hol nem lesz fűtőszőnyeg, mint például kád és a konyhaszekrény alatt.
Ezután mentünk még egy búcsúkört a gokartpályán (én nyertem, így újfent 1-1 az állás), majd Peti sietősen elköszönt, szaladt haza, hogy elmesélje élete párjának a legújabb fejleményeket, elkészítsék az alaprajzot, és kérjenek egy előzetes árajánlatot. Nagyon remélem, hogy mire legközelebb gokartozni megyünk, Peti már azt ecseteli boldogan, hogy lefektették a laminált padlót az elektromos fűtőszőnyegekre.