Baráti gokartozásnak indult, lakásbiztosítás lett belőle

A hétvégén egy nagyobb baráti társasággal voltunk gokartozni: szeretek velük menni, mert (családos ember lévén) ritkán találkozunk, így amikor néha-néha összeverődik a csapat, igyekszünk kihasználni az együtt töltött időt. Most is így történt, nálam találkoztunk, utána együtt vágtunk neki a gokart pályának, és a közösségépítő esemény után egy-egy sört is legurítottunk a közel eső vendéglőben – és meg is vacsoráztunk persze.

Az én örömöm azonban nem volt olyan felhőtlen: néhány hete betörtek ugyanis a lakásunkba, és még mindig nem hevertem ki a sokkot, amit ez az élmény okozott. Így a szokásosnál hallgatagabb voltam, ami a többiek figyelmét sem kerülte el – megkérdezték hát, mi történt, mitől vagyok ilyen búval bélelt. Én pedig elmeséltem: egyik héten arra jöttünk haza, hogy leszakították a zárunkat, a szobákban felforgatták a szekrényeket, és sajnos néhány értékünket is elvitték, köztük az új laptopomat, a karácsonyi ajándékba kapott okos tévét, és a feleségem ékszerei közül is párat (még szerencse, hogy a tőlem kapott nyakláncot rendszeresen hordja, így legalább az megmenekült). A srácok, részvétük jeléül, fizettek egy újabb kör sört, ezt komoly főhajtásokkal kísérve legurítottuk, és innentől már oldottabb hangulatban folytattuk tovább a beszélgetést.

Kiderült, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki pórul járt a betörőkkel életében, többen számoltak be hasonló, szomorú esetekről. Egyikőjük azonban felhívta a figyelmem egy fontos kérdésre: kötöttünk-e lakásbiztosítást korábban? Nos, sajnos nem. Pedig ideje lenne megfontolni – hangzott a válasz. Hiszen ami egyszer megtörtént, megtörténhet máskor is – és most, hogy megtapasztaltam, ez velem is megtörtént, tényleg egyfolytában azon akarok aggódni, mikor történik meg ismét? Be kellett látnom, igaza van. Ráadásul az anyagi kár sem elhanyagolható, amit a betörés okozott. Nem elég, hogy sok fontos értékünknek nyoma veszett, de a zárat is ki kellett cseréltetnünk az ajtón, sőt, a történtek után rács és riasztó rendszer telepítésében is gondolkodunk. És még szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy csak ennyi baj történt.

A téma azonban nem hagyott nyugodni, így elkezdtem faggatni a barátomat, nekik van-e már biztosításuk? Mik a biztosítás feltételei és hol érdemes ilyesmit kötni?

Kiderült, ők a Pannonsafe-nél kötöttek lakásbiztosítást. Nagyon szeretik, a biztosítás ugyanis hihetetlenül sokrétű: füst- és koromszennyezés esetén is jár térítés, ha valaki vandál módon kárt tesz a lakásban, akkor is lehet a biztosítóhoz fordulni, illetve a klasszikus problémák esetén is nyújtanak segítséget, vagyis, ha beázás történik, ha valaki graffitivel randalírozik a ház falán, illetve csőtörés vagy lopás esetén is. Ez kell nekem, gondoltam magamban, és felcsigázott a gondolat, hogy én is lakásbiztosítást kössek.

lakásbiztosítás
Már akkor jól járhattam volna, ha a betörés előtti nap biztosítást kötök

Igen ám, de mire fizet a biztosító? Mivel jártam volna jobban, ha már a mostani betöréskor is lett volna megfelelő lakásbiztosításom? Erre a kérdésre mindenképpen szerettem volna választ kapni, mielőtt beleugrok egy ilyen komoly döntésbe, ezért megkértem a barátomat, fejtse ki egy kicsit bővebben, miért is éri meg ez az üzlet.

Nos, először is fontos tisztázni, hogy a biztosító a valós kárért fizet: ezt megállapíthatja az újjáépítési költség, az újra beszerzés költsége, vagy a javítási költségek fejében, de fontos tudni, mi a szerződésben maximalizált érték, ameddig a biztosító fizetési kötelezettséget vállal – magyarázta ő. Betörés esetén első, hogy a rendőrséget értesítsük (ez esetünkben meg is történt), illetve, hogy készüljön helyszíni jegyzőkönyv (ez is megvalósult). A biztosítót ezt követően lehet értesíteni, de figyelni kell rá, hogy legfeljebb két napon belül tudjon a káreseményről. A biztosító elsősorban a jegyzőkönyv alapján tájékozódik, így mindig győződjünk meg arról, hogy a jegyzőkönyvben tételesen fel van-e tüntetve az eltűnt vagy megrongált tárgyak listája, illetve kitér-e a jegyzőkönyv a sérülések okára is.

A biztosítási szerződés egyébként, mint megtudtam, határozatlan időre szól, de ha nem vagy elégedett, a biztosítási évfordulóban bátran fel lehet mondani – így egyfelől biztonságérzetet ad, hogy egy évig mindenképpen lesz, aki gondot visel rád, másfelől nagyfokú szabadságot is, hiszen a te kezedben van a döntés, élsz-e a hosszabbítás lehetőségével, vagy kipróbálsz más biztosítókat is.

A felmondás a szerződés végdátuma előtt egy hónappal lehetséges, ezt érdemes olyan módon megtennünk, ami visszakereshető: talán az e-mailben küldött felmondónyilatkozat a legegyszerűbb módja a szándék jelzésének, de a régivágásúak nyugodtan küldhetik a levelet postán vagy faxon is. Ugyanúgy, ahogyan egy munkahelyen is visszaigazolást kérünk a felmondás tudomásul vételéről, itt is fontos, hogy kézhez kapjuk az értesítést a másik oldalról is: elfogadják a szándékunkat. Persze egyszerűbb itt is az online világ előnyeit kihasználnunk, online kalkulátor használatakor ugyanis a cég átvállalja a felmondást helyettünk, ha a felmondási szándékot időben (minimum 30 nappal a szerződés lejárta előtt) jelezzük. Ha esetleg a felmondás után túlfizetésünk marad, írásban kérvényezni kell, hogy a fennmaradó összeget fizessék vissza a részünkre.

Már akkor jól járhattam volna – gondoltam magamban, ha a betörés előtti nap biztosítást kötök, mert az ajánlat kézhezvételét követő naptól biztosítottnak számítottam volna. Persze butaság ezen rágódni, hiszen az ember nem tudhatja előre, mikor fognak éppen betörni hozzá, utólag mégis bosszant a gondolat, miért nem gondolkodtunk előre, és kötöttünk biztosítást hamarabb. Okulva a dologból, a gokartos esete után beszámoltam az új tapasztalatokról a feleségemnek, és mi is felkerestük a weboldalt, hogy kicsit jobban utána olvassunk a témának, és nem kis meglepetésemre ő is legalább olyan lelkes lett az ötlettől, mint én. Az online felület nagy segítség volt a számunkra, a felület ugyanis nagyon könnyen kezelhető, abszolút felhasználó barát. Az információt strukturáltnak és érthetőnek találtuk, ezért úgy döntöttünk, teszünk egy próbát, és elmegyünk szerződést kötni. Az ügyintézők mindvégig nagyon készségesek voltak, minden információjuk pontos volt, a tájékoztatás valóban teljeskörű, és az összes fontos kérdésünkre választ kaptunk, amit otthon összeírtunk magunknak.

Jobban belegondolva pedig még az is lehet, hogy ha valóban elégedettek leszünk a szolgáltatással, akkor nem, hogy nem fogjuk felmondani, de ki is bővítjük a biztosításunk körét. Nekem nagyon tetszik, hogy gépjármű asszisztenciát is lehet kérni, azt hiszem, a lakásban esett kár után a legjobban az fájna, ha egyszer még az autómat is megrongálnák. A feleségem pedig a vállalkozása biztosításában gondolkodik, nemrég kezdett ugyanis saját vállalkozásba, és, okulva a történtekből, bizony nem mindegy, gondol-e a legrosszabbra már most, az induláskor, hogy ne érje váratlan meglepetés. Persze a nagylányomtól érkezett már ötlet arra vonatkozóan is, hogy jó lenne a tengerimalacot is biztosítani, hiszen kis- és háziállat biztosításra is van lehetőség, de mivel enyhe szarkazmust éreztem a kommentjében, úgy döntöttem, bekapcsolom a szelektív hallásom, és ezt a megjegyzést egyszerűen elengedem a fülem mellett.

A lakásbiztosítást mindenesetre már megkötöttük, és ha tényleg beválnak az együttműködéshez fűzött remények, akár ki is bővíthetjük a szerződésünket – és igen, még akár a tengerimalac is kaphat védelmet a végén!