Hogyha spórolhatunk a villanyszámlán, sokkal több pénzünk marad jó programokra

Mióta beszereztünk egy napelem-rendszert a háztetőnkre, sokkal több pénzünk marad kellemesebb dolgokra, ugyanis a villanyszámlánk kinullázódott. A napelem-rendszer ára, ha professzionálisan kivitelezett napelemről beszéltünk, nagyjából 8-10 éven belül megtérül. Ez nagyon jó befektetés, hiszen ki ne akarna spórolni a számlákon, plusz még a környezetet is sokkal inkább kíméljük a napelemek használatával. Most, hogy már jobban tudunk gazdálkodni a pénzünkkel, több lehetőségünk van családostul elmenni szórakozni és kikapcsolódni. Így jutottunk el például gokartozni végre, amiért a gyerekek már régóta könyörögtek. Nagyon jó program volt, egy nyaralás keretein belül választottunk ki egy gokart-pályát és a férjemmel és a két gyerekünkkel adtunk a szórakozásnak.

Nagyon jól jött, hogy értesültünk, arról, hogy az állam napelemre hirdet lakossági pályázatot. A magyar magánszemélyek, társasházak és lakásszövetkezetek energiahatékonyságának javítására és az energiafelhasználás korszerűsítésére hozták létre a programot. Ez egy 105,2 milliárd forint keretösszegű hitel, ami 0%-os kamatozású. Ebből minimum 500.000 ft-ot, maximum 10 millió forintot lehet pályázónként elnyerni. Ezt az összeget nemcsak napelemekre lehet fordítani, de nyílászárók cseréjére, napkollektorok vagy hőszivattyúk telepítésére, fűtésrendszerek korszerűsítésére vagy hőszigetelésre is, azaz olyan egyéb dolgokra is, ami elősegíti az energiatakarékosabb életmódot. A napelem pályázat keretösszegének maximum a felét kaphatják meg a társasházak és lakásszövetkezetek, a maradékból a lakosságot támogatják. Vállalkozások részére is érhető el pályázat, a középmagyarországi régióban VEKOP, a többi régióban pedig GINOP néven.

Hogy miért döntöttünk a napelem mellett? Mint már feljebb említettem, az elsődleges szempont az volt, hogy spóroljunk a rezsin. Ez nagyon jól be is vált. A villanyszámla csökkenése vagy kinullázása úgy jöhet létre, hogy a napelem és az inverter, ami a nap hőjét elektromos árammá alakítja, megtermel minden áramot, amire a háztartásban szükségünk van. Persze amikor süt a nap, de már van elég áramunk, az energiatermelés akkor sem áll le: a többletáram feltöltődik a hálózatra és a szolgáltató fizetni fog nekünk érte. Másrészt az is hatalmas pozitívum, hogy a napelem-rendszer nem bocsát ki semmilyen káros anyagot. A napelem pályázat lehetővé tette, hogy a napelempalyazatok.hu-n keresztül megrendeljük a saját, személyre szabott napelem-rendszerünket. A napelempalyazatok.hu-n megtaláltunk erről minden információt, fel is hívtuk a megadott telefonszámot, hogy egyeztessünk a részletekről.

Tudtuk, hogy a cég nagyon megbízható. Ez már abból is kiderül, hogy a kivitelező nagyon odafigyel a részletekre. Az első lépés, hogy eljön személyesen felmérni a terepet. E nélkül nem tudná megállapítani, hogy a tetőszerkezet alkalmas-e például a napelem-rendszer telepítésére. A tetőnek elég erősnek kell lennie ahhoz, hogy elbírja a napelem modulokat. A megfelelő tájolás is elengedhetetlen szempont, hogy eleget tudja sütni a nap. A tető dőlésszöge sem mindegy, valamint az, hogy van-e ott valami, ami árnyékot vethet a napelem modulokra, például egy fa vagy egy másik épület vagy kémény. Ezeken kívül az elektromos rákötési pontok elhelyezkedését is meg kell vizsgálni, mert ezen keresztül lesz csatlakoztatva a rendszer a hálózatra. Ezek miatt a szempontok miatt nagyon fontos, hogy a kivitelező kimenjen személyesen a házhoz, mielőtt bármilyen tervezésbe is belefog.

A tető vizsgálata utáni lépés az, hogy a kivitelező részletesen elbeszélget a házban élőkkel arról, hogy mik pontosan az energiaigényeik. Ennek során kiderül, hogy mik a család fogyasztási szokásai, mennyi energiát használnak fel nap mint nap. Ez alapján dől el, hogy mennyi napelem panelt szükséges telepíteni és mekkora teljesítményű inverterre lesz szükség. Ehhez jó előre kell gondolkodni és elmondani a kivitelezőnek, ha tervezünk lakásfelújítást vagy olyan elektronikai eszközt beszerezni, ami befolyásolhatja az energiafelhasználást. Ez azért fontos, mert az egész rendszerben az inverter a legköltségesebb, és ennek a legkörülményesebb a cseréje. Hogyha esetleg a háztető nem lenne alkalmas a napelem telepítésére, abban az esetben is van másik megoldás: akár garázstetőre vagy földre szerelhető állványrendszerre is kerülhet a napelem.

A napelem pályázatnak köszönhetően végre elkészült a saját napelem-rendszerünk, ami nagyon profin lett kivitelezve. A cég a legprofibb gyártók alkatrészeivel és elemeivel dolgozik, úgyhogy aggodalomra semmi ok, ha őket választjuk. Német gyártók SMA invertereivel dolgoznak, amire 5 év garanciát vállalnak. Ennek kereteiben meghibásodás esetén azonnal kicserélik az invertert. A napelem moduljaik is a legkiválóbb minőségűek, a gyártó 25 éves teljesítménygaranciát vállal rájuk. Biztosak vagyunk abban, hogy jól döntöttünk, amikor telepíttettük a napelem-rendszert, mert már most rengeteg előnyét látjuk.