Kiváló ötlet volt a szelfigép, a násznép élvezte minden pillanatát

Olyan jó néha újra gyereknek lenni. Ezt az élményt élhették át azok, akik részt vettek az esküvőnkön. Egy esküvő egyébként is fantasztikus dolog, egy pár életében az egyik legnagyobb esemény. Ilyenkor a boldogító igen mellett azonban vannak dolgok, melyekről gondoskodni kell.

Nemrégiben bonyolítottuk le az esküvőnket, ami közel egy éves előkészülettel járt. A helyszín lefoglalása és az időpont kitűzése után kicsit megnyugodtunk, de aztán jött még a java. A sütemények, torták, ceremóniamester, ruha és így tovább. A sort a végtelenségig lehetnek folytatni és ilyen szempontból mindegy, hogy valaki 50 vagy 150 fős lagzit szervez.

Amikor pedig már megvan a váz, akkor jöhetnek a kis finomságok, különlegességek. Gyereksarok, fánkfal, limonádé, legyezők, papucsok a tánchoz. Csupa olyan apróság, ami hozzájárul ahhoz, hogy a vendégsereg jól érezze magát. Hisz ez volt a célunk, hogy együtt ünnepeljünk. És ezt a célt szolgálta a szelfigép is, amit a selfiegep.hu-tól béreltünk ki.

Hogy mi is az a szelfigép és hogy lett ez a mi nagy durranásunk az esküvőre? Hazánkban is egyre inkább elterjedtek ezek a masinák, melyeket jó pár éve még csak amerikai filmekben láthattunk. A szelfigép egy tükörreflexes profi fényképezőgépből és egy profi fotónyomtatóból áll. Ezek vannak egy dobozba zárva és itt történik a varázslat. A fotókat mi magunk készítjük és pár másodperc múlva már a kezünkben is tarthatjuk. Ezek nem csak egyszerű szelfik, erről pedig már a vicces, vidám, elegáns, igény szerinti háttér gondoskodik, valamint az a sok-sok kiegészítő, amit magunkra vehetünk, magunk elé tarthatunk.

És itt valóban mindenki gyereknek érezheti magát, mi is azt vettük észre, hogy az idősebb vendégek is ott sorakoznak a szelfibox előtt és pózolnak, nevetnek, bohóckodnak. Látva a csillogó szemeket és hallva a hatalmas kacajokat, én azt mondom, hogy megérte az árát.

Na de nézzük is meg az árakat. A mi választásunk a slefiegep.hu-ra esett, mert itt találtuk meg a legszimpatikusabb ajánlatot és egyáltalán nem csalódtunk. Sőt, nagyon is elégedettek voltunk azzal, amit kaptunk. Többféle lehetőség közül lehet egyébként választani. Úgy az időtartamra, mint a háttérre és egyéb dolgokra vonatkozóan.

Amikor lefoglaljuk a slefiegep.hu-n a szolgáltatást, akkor az előre egyeztetett időpont előtt már egy órával megérkezik a gép a helyszínre, azért, hogy mire a vendégek megjönnek, már kész legyen a gép a szelfizésre. Budapest határain belül nincs kiszállási díj, ezen felül vidéken is van lehetőség a bérlésre, igen kedvező kilométerdíjak mellett. A gépet azonban nemcsak leteszik, hogy használjuk, hanem egy ember ott is van, aki segítséget nyújt. Ő a teljes időtartamban a helyszínen van, hogy segítséget nyújtson a gép használatában.

És hogy mit él át a vendégsereg? Számos vicces parókát, álarcot, és mindenféle bohókás kiegészítő talál, melyek közül tetszése szerint választhat. A szelfigép előtt pedig pózolhat, bohóckodhat, a kész fotót pedig kiváló minőségben máris a kezében tarthatja. A jó hír, hogy mi magunk is megkapjuk ezeket a fotókat digitálisan, tehát nem kell attól tartani, hogy nem is látjuk majd őket. Ez nagy előny azért is, mert így a közösségi médiában is meg tudjuk osztani az elkészült képeket, akár mi, akár azok, akik szerepelnek rajta. És ha már szóba került a közösségi média, akkor még egy jó hír, nevezetesen az, hogy a szelfigép segítségével rövid mozgó animációk, ismertebb nevükön GIF-ek is készíthetők.

Az esküvői kellékek bérlése tehát számos élményt, kacagást, örömet kínál. Fotókat kinyomtatva és digitálisan egyaránt. Hogy mitől lesz mindez egyedi és más, mint egy telefonnal készített szelfi? Egyrészt attól, hogy ezt azonnal ki is nyomtatja a szelfibox, másrészt attól, hogy előzetesen meg tudunk határozni egy sablont, ami minden képre rákerül. Ez esküvőknél általában a dátum és a pár neve.

De ha valaki céges rendezvényre szeretne szelfiboxot bérelni, akkor a cég logója is rákerülhet és gyakorlatilag bármi. Így bár a fotók különböznek egymástól, a lényeg, az egésznek a kerete mégis valamilyen szinten egységesíti a dolgot.

A mi esküvőnkön a bazsarózsa volt a fókuszban, így egy bazsarózsa is került a keretre, ezen kívül a nevünk és a dátum. Így aki elteszi emlékbe az itt készült fotót, még évekkel később is tudni fogja, hogy hol készült. Amivel még egyedivé lehet varázsolni a fotókat, az a háttér és a kellékek. Alapesetben egy fehér hátteret kapunk, ami a díjak része, azonban lehet itt is válogatni mindenféle színes, mintás háttér közül. Ez a rendezvény típusától és attól függ, hogy mit is szeretnénk igazán. Mi maradtunk az egyszerű fehérnél és utólag is azt mondom, hogy nem bántam meg. Egyszerű volt és szép, kiemelte a fotókon szereplőket.

A selfigep.hu-nál 4, 6 vagy 8 órás időtartamra lehet gépet bérelni. Azonban ha a helyszínen felmerül a hosszabbítás igénye, természetesen erre is van lehetőség. Mi is eredetileg 4 órára béreltük a gépet, de olyan nagy sikere volt, hogy a négy óra elteltével még mindig sorakoztak az emberek a gépnél. Így lett belőle 5 óra, és nagyon jó volt, hogy ezt ott, a helyszínen meg tudtuk beszélni, le tudtuk egyeztetni.

Bennünk is felmerült a kérdés, hogy hány fotót lehet kinyomtatni a gép segítségével, hogy mi a limit? A jó hír, hogy nincs limit. Annyi fotót nyomtatunk, amennyit csak akarunk. Felár és plusz költségek nélkül tehát korlátlan mennyiségű fotó nyomtatható. Ezt az ár tartalmazza. A fotókat egyébként alapesetben 10×15 centiméteres nagyságban nyomtatja ki a gép, ez a sztenderd fotóméret, azonban ha ettől szeretnénk eltérni, a selfiegep.hu-nál arra is van lehetőség.

A selfiegep.hu nagyon nagyban hozzájárult az esküvőnk, a lakodalom jó hangulatához és azóta is sokaknak ajánlottam már, hogy éljenek ezzel a nagyszerű lehetőséggel. Az árban benne van a személyes asszisztencia, a korlátlan számú nyomtatás, az, hogy az elkészült képeket digitálisan is megkapjuk és a személyre szabott háttér. Ezen kívül a közösségi médiában való megosztás is remek lehetőség, mint ahogy a vicces kiegészítők, kellékek is csak fokozzák a rendezvény hangulatát.

A selfiegep.hu 8 órás bérlés esetén egy ajándék A4-es méretű, fa borítású fotóalbummal is meglepi a párokat. Ehhez pedig ragasztót, színes tollakat is hoznak, így már a helyszínen elkészülhet a pár színes, élménydús fotóalbuma, az esküvői emlékkönyv.

És hogy mennyibe is került az esküvői kellékek bérlése? Mi négy órás időtartamra szerződtünk, aminek az ára 89.000 forint. És ebben minden benne volt. A hat órás ár 109.000 forint, ehhez már a színes hátterek közül is ingyenesen lehet válogatni. 8 órás időtartamra a bérlés díja 129.000 forint.

Az esküvői kellékek bérlése tényleg már csak a fő szervezési feladatok után került nálunk szóba, amikor már megnyugodtunk, hogy minden rendben lesz. Hogy megvan minden fontos és jöhet az élvezet, az apróságok. Szerintem ezek dobják fel igazán a hangulatot.

Mint ahogy a lánybúcsúm sem volt hagyományos, a barátnőim ugyanis egy meglepi gokartozást szerveztek, így az szelfibox sem volt mindennapi élmény. Szerintem ezek az élmények teszik igazán maradandóvá a dolgot. A selfiegep.hu segítségével pedig az élmények kézzelfoghatóan is megmaradtak nekünk.